A Szerbiai Református Keresztyén Egyház
IN MEMORIAM
Június 3-án váratlan hirtelenséggel visszadta lelkét Teremtő Urának Csete József Országos Egyházunk közpénztárosa, a Bácsfeketehegyi Református Egyházközség gondnoka.
1940. október 13-án született Bácsfeketehegyen. A helybeli termelő szövetkezetben dolgozott brigádvezetőként, bérelszámolóként, majd könyvelőként egészen nyugdíjba vonulásáig. A Bácsfeketehegyi Református Egyházközségnek negyed századik presbitere, később gondnoka volt. A gyülekezet könyvelési és pénzügyi teendőit rendkívüli hozzáértéssel és alázattal végezte. 2009-től Országos Egyházunk közpénztárosa volt. Ez a munkát az előbbivel párhuzamosan pontosan és körültekintően végezte. Csendes, szorgalmas, rendszerető, jókedélyű ember volt.
Áldott legyen emlékezete közöttünk.
Orosz Attila lelkipásztor - esperes
Április 19-én hosszú betegség után visszadta lelkét Teremtőjének Dr. Franyó Zsuzsánna dramaturg, színikritikus, nyugalmazott rádiós irodalmi szerkesztő, egyetemi tanár, hitét gyakorló református testvérünk.
Az általános iskolát és gimnáziumot szülővárosában, Szabadkán végezte, majd az Újvidéki Magyar Tanszéken szerzett egyetemi oklevelet. 1995-ben lett az irodalom tudomány doktora. Előbb a Szabadkai Népszínház dramaturgjaként dolgozott, majd 1979 és 1995 az Újvidéki Színház dramaturgja, művészeti vezetője lett. 1995-től 2013-ig, nyugdíjazásáig az Újvidéki Rádió irodalmi szerkesztője volt. 2007-től az Újvidéki Művészeti Akadémián is tanított.
Magas szintű általános műveltsége, Szentírás ismerete, vallásfilozófiai jártassága, jó humora, közvetlensége, barátsága sokunk számára emlékezetes marad. Temetése április 22-én volt Újvidéken a Futaki úti temetőben. A vígasztalás igéjét Franyó Zsuzsánna végakarata szerint, Orosz Attila bácsaki esperes hirdette, a kollégák, pályatársak nevében pedig Klemm József a Vajdasági RTV vezérigazgató-helyettese mondott búcsúbeszédet. Áldott legyen emlékezete közöttünk.
Textus: Préd. 3, 1-2
Gyászoló Testvérek!
Szomorú alkalomra, gyászistentiszteletre gyűlt össze a rokonság, a barátok, kollégák, tisztelők, a vajdasági magyar művelődési és közélet képviselői, a gyásztisztességet tevő gyülekezet. Abból az alkalomból, hogy Franyó Zsuzsánna testvérünk 64 évi földi vándorlás után hazatért. Itt a földön gyász és szomorúság van, de Isten angyalai között örvendezés. Itt elválás történik, odafönt megérkezés az előkészített hajlékba. Ezt a vígasztalást írja szívünkbe Isten igéje kedves gyászoló testvérek.
Nyissuk meg szívünket, halljuk meg és fogadjuk be Isten vígasztaló igéjét, amely így hangzik: „Mindennek rendelt ideje van...“
Isten minden teremtményének megszabta a maga rendelt idejét a teremtéskor. Mi sokszor szeretnénk, ha megváltoztathatnánk ezt a teremtésbeli rendet és időt. Sokszor szeretnénk kiszabni az időt a magunk részére, vagy szeretteink részére, hogy meddig éljünk. Természetes, ha ez ránk lenne bízva akkor a rossz, a bánatos napokat rövidre fognánk, az örömteljes, boldog időket pedig jó hosszúra nyújtanánk. Sokszor szerencse, hogy az időt nem mi, hanem Isten méri ki saját bölcs elhatározása szerint.
Ezért van meg az ember életének, halálának, munkájának, gondolatainak, örömének, bánatának, boldogságának és boldogtalanságának a jól meghatározot keretek közé szorított ideje, mint Istentől rendelt idő. Franyó Zsuzsánna nagyon is tisztában volt ezekkel a kérdésekkel. Saját kérésére olvastam fel ezt a vígasztalási igét. Szívem szerint más igét választottam volna erre a szomorú alkalomra. Ahogyan ő életében mindenről igyekezett gondot viselni, így erről sem feledkezett meg. Tudatosan készült az elmúlásra és várta Isten hazahívó parancsát. Hosszú évek közeli barátsága volt a miénk. Ennek megalapozója és megtartója közös református-kálvinista hitünk volt. Kevesen ismerték úgy a Szentírást, mint ő, és nem csak tartalmi ismeretről volt itt szó, hanem sokszor beleásott a vallásfilozófia, a dogmatika témakörébe is, és tette ezt mély hittel, alázattal és hozzáértéssel. Vele mindig, mindenről lehetett beszélgetni, jótanácsot kapni, esetenként még vitatkozni is. Átlagonfelüli tájékozottsága és általános műveltsége viatathatatlan. Franyó Zsuzsánnát nagyon sokan szerették, szerettük, meg ugyanennyien kevésbé szerették. Közismert bátorsága, szókimondása, egy-egy jó ügyért való tisztességes kiállása követendő példa kell, hogy legyen az utókor számára. Még egy szentírási hellyel szeretnék utalni az elmúlt tartalmas életútra. Mózes I. könyve 24. fejezetében az 56. versben ezt olvassuk: „Ne tartsatok vissza, hiszen az Úr szerencséssé tette utamat. Bocsássatok el, hadd menjek Uramhoz“ Egyik vele készült interjúban, szerencsés embernek vallotta magát és nem is véletlenül. Hiszen maga az Úr Isten tette őt szerencsés emberré. Rendelt ideje volt tehát földi vándorlása 64 esztendejének. Mindig azt mondta, hogy „túl gyorsan éltem, gyorsan égettem a gyertyát“ és ez nem maradt következmények nélkül. Évekig harcolt a betegséggel, amikor is az életnek és halálnak Ura e hónap 19-én hazahívta. Istentől rendelt ideje volt tehát az ő teljes életének
A felolvasott ige a lét három formájáról beszél: a születésről, a születés és a halál között eltelt időről és végül a halál pillanatáról. 1. Életünk kezdete midnig vidám, derűs, mert a születés az új élet kezedetét jelenti. Egy fiatal élet az mindig a jövőt jelenti, jó reménységet jelent a szülőnek, rokonságnak.
2. A gyermekkor után a földi lét mindennapi küzdelmei töltik ki életünket. nem tudhatjuk előre, hogy mi lesz a sorsunk. Sokszor dolgozik az ember éjt-napallá téve, ahogy a megboldogult is cselekedte. Mégis aggódva tesszük fel a kérdést, hogy vajon Isten áldása lesz-e munkánkon? Vajon élünk-e addig, amíg a magunk elé kitűzött célt elérjük? Az itt felmerülő kérdésekre Franyó Zsuzsánna pozitív feleletetet nyert. Sokszor elmondta nekem, hogy “ tudod én minden célt megvalósítottam az életben, amelyeket kitűztem magam elé“. Ezt nem mondhatja el mindenki magáról.
3. Igénkből az halljuk, hogy ideje van a meghalásnak. Ez az idő az, amelyet Isten rendelt ki életünk végéül. Ez az idő épp olyan pontosan elérkezik, mint amilyen pontosan elérkezett a születésünk ideje, órája. A halállal viszont nem ér véget az élet, a halál csak átmenet az idegigvalóból az örökkévalóba. A halál egy küszöb, amit mindekinek át kell lépnie. Földi életünket változások, veszteségek, bizonytalanságok között töltjük el, de az Úr Jézus Krisztusnál állandóságot, örökkévalóságot, feltámadást és dicsőséget találunk. Adja a minden kegyelemnek Istene, hogy elhunyt testvérünk, barátunk megtalálja ezt az örökkévalóságot és dicsőséget ott a tulsó parton, az ittmaradottaknak pedig adjon vígasztalást Ő, aki ezt mondta: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is él.“ Ebben a reménységben veszünk most búcsút Franyó Zsuzsánnától, Isten veled kedves Zsuzsa. Ámen.
(elhangzott Dr. Franyó Zsuzsánna temetésén, 2017. április 22-én, Újvidéken a Futaki úti temetőben)