ORSZÁGOS PRESBITERI KONFERENCIA BÁCSFEKETEHEGYEN

2011. május 4-én, szerdán tartottuk meg az országos presbiteri konferenciát Bácsfeketehegyen a Központi Otthonban. A legtöbb gyülekezetünkből érkeztek presbiterek erre az alkalomra. A kezdő áhítatot Marton Károly bánáti esperes tartotta, a Lk 19, 1-10 versei alapján hirdette közöttünk Isten igéjét. Ezt követte Dr. Csete Szemesi István püspök úr igei köszöntése. A délelőtt folyamán három előadás hangzott el. Gyenge Károly lelkipásztor a presbiter továbbképzés fontosságáról beszélt, előadását gyakorlati példákkal támasztotta alá. Orosz Attila bácskai esperes "Nemzedékváltás és lelki megújulás az egyházban" címmel tartott előadást. Végezetül pedig Kiss Nándor lelkipásztor Bibliatanulmánnyal egybekötött előadásában szólt a presbiteri tisztség fontosságáról és felelősségéről. Az előadások közben lehetőség volt kérdéseket feltenni vagy az adott témához hozzászólni. A konferencia hivatalos része Dr. Csete Szemesi István püspök úr záróáhítatával fejeződött be.

 

Orosz Attila

esperes

Gyenge Károly torontálvásárhelyi lelkipásztor elhangzott előadása:

A Presbiteri Továbbképzések Szükségességéről

1Pt. 5,1-4.

A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a presbitertárs és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját.

Kedves presbitertársak, a mai előadásom témája nagyon kötődik ehhez az alkalomhoz. Mi lenne alkalmasabb egy ilyen presbiteri konferenciára, mint az, hogy gondolkodjunk el azon, hogy mit tehetünk, mit kell tennünk annak érdekében, hogy feladatunkat, melyet legtöbben úgy vállaltunk, hogy nem tudtuk mi vár ránk, tisztességesen végezzük. Mai előadásom témája tehát nem más, mint a Presbiterek Továbbképzésének Szükségessége.

Előrebocsátom, hogy ez egy akkora téma, melyet nem lehet így pár perc alatt körüljárni, ezért megpróbálok egy néhány olyan jellemzőről beszélni, melyeknek az lesz a célja, hogy elgondolkodtassanak.

Most az elején, a jobb követhetőség érdekében, elmondom, hogy mi alkotja az előadás gerincét, azaz, melyek lesznek a főbb pontjai.

1. Mindenekelőtt keressük meg a választ arra a kérdésre, hogy miért van szükség presbiterképzésre.

2. Aztán arról fogok beszélni, hogy az egyház mai helyzetében mit jelent a presbiteri szolgálat.

3. És végül, hogyha megengedik, egy néhány gyakorlati tanáccsal fogok szolgálni, azzal kapcsolatban, hogy az elméleti ismereteket miként lehet gyakorlatba ültetni úgy, hogy annak jó gyümölcse legyen.

Mindezek előtt azonban bevallom, hogy nem vagyok a téma szakértője. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben elég sokat foglalkoztam ezzel a témával, úgy gondolom, hogy a helyes hozzáállás most nem az, hogy én valamit megtanítok a presbitereknek, hanem – ahogy az Ige is mondja – mint presbitertárs, arra kérem e konferencia résztvevőit, hogy tanuljunk együtt, éppen úgy, ahogy eddig is és ezután is együtt kell majd szolgáljunk és dolgozzunk az egyház érdekében.

Kezdjük tehát az elején:

Miért van szükség arra, hogy a mai Egyház Presbiterei képzésben részesüljenek?

1. A gondolatot azzal az Igével kezdem, amelyet 2.Móz. 18. részében olvasunk. Isten szólal meg, Jetró által, és ezt mondja Mózesnek: „Miért így végzed munkádat a nép között? Miért egyedül bíráskodsz, és miért kell az egész népnek reggeltől estig előtted állnia?... Teljesen kimerülsz … Túlságosan nehéz neked ez, nem tudod egyedül elvégezni… szemelj ki a nép közül derék, istenfélő férfiakat, hűséges embereket, akik gyűlölik a megvesztegetést, és tedd őket elöljárókká ezer, száz, ötven vagy tíz ember fölött… Így könnyítenek terheden, mert veled együtt hordozzák. Ha így cselekszel, és Isten is ezt parancsolja neked, akkor te is helyt tudsz állni,” (II.Móz. 18, 14. 18. 21. 22-23.)

Már az Ószövetségben látjuk azt, hogy egy közösség irányításának terheit vállalni nem egy ember feladata. Pontosabban ez nem szabad, hogy egy ember feladata legyen. A terhet meg kell osztani, a felelősséget meg kell osztani, ezért a szolgálatot is meg kell osztani. Ezt a feladatot azonban nem vállalhatja mindenki. Olyan emberek kellenek, akik alkalmasak erre a feladatra. És ha nincsenek ilyen emberek, hogyha nincs akivel megosztani a terhet és a szolgálatot? Akkor? Akkor meg kell tanítani az embereket erre. Ilyen tanítást végzett Jézus Krisztus az Ő 3 éves szolgálata alatt. Jézus olyan tanítómester volt, aki az által is különleges volt, hogy tanítványait úgy felkészítette a teher hordozására és a szolgálat vállalására, hogy még akkor is, amikor Jézus testileg már nem volt mellettük, ők tudták vállalni a feladatot és a küldetést.

A Református Élet című lapunkban megjelent egy néhány írás, melyeket úgy írtam meg, hogy előbb kipróbáltam a Torontálvásárhelyi Egyházközségben tartott Presbiteri Bibliaórákon. Ott arról a történetről olvashatunk, melyben Jézus megvendégel egy hatalmas sokaságot. 5000 férfi lehetett jelen, valamint a nők és a gyermekek, akiket abban az időben nem is számítottak, a megsokasított kenyerekből és a halakból azonban ők is részesültek. Ami ott történt az nem csak azért volt csoda, mert Jézus megsokasította a kenyereket és a halakat, hanem azért, mert Jézus a tanítványait megtanította arra, hogy higgyenek abban, ami embereknek lehetetlen és vállaljanak egy olyan szolgálatot, mely emberi logika szerint nem hozhat semmi mást, mint kudarcot. A tanítványok részt vettek a feladatban, megosztották a terhet és a szolgálatot. Igaz, Jézus vitte véghez a csodát, de előbb a tanítványoknak be kellett járniuk a sokaságot, hogy elmondják: Ne féljetek, meglesz az, amire szükségetek van. Üljetek le csoportonként százával és ötvenével és várjatok türelmesen, mert Jézus van itt. A tanítványok 3 éves képzésen vettek rész, ahhoz, hogy ezt meg tudják tenni. A képzés végén nem mondták, hogy „Hát ez lehetetlen”, vagy azt, hogy: „Úgysem hallgat ránk senki.”, de még azt sem, hogy: „És mi ha Jézusnak nem sikerül?” Hitték, hogy Jézus szava igaz, és ez a hit cselekvésre bírta őket.

Közöttünk azért van szükség a képzésre, mert mi még mindig felteszünk ilyen kérdéseket, és még mindig mondunk olyan kijelentéseket, melyek kicsinyhitűségről árulkodnak. Nem szervezünk valamilyen találkozót, vagy alkalmat, mert „Úgysem jönnek el, és mi lesz, ha megszervezünk, költekezünk, és nem jönnek el?” Nem vezetünk be új gyülekezeti alkalmakat, mert „A meglévőkre is alig járnak. Minek?” Nem tudjuk elviselni a fiatalabbak egyházhoz való viszonyát, nem akarjuk megérteni egyházzal kapcsolatos igényeiket, mert „Ha nekünk jó volt így, legyen jó nekik is. Ha mást akarnak, menjenek a kocsmába.” Ezért van szükség arra, hogy képzés legyen.

2. Továbbgondolva a dolgot, még mindig a kérdésnél maradva: Miért van szükség továbbképzésre? – Olyan egyszerű a válasz. Azért mert egyikünk sem született presbiternek. Bármilyen képzésen vettünk részt, bármit tanultunk, az elvégzett iskola, egyetem nem képez bennünket presbiterekké. Még azok sem, akik teológiát végeznek, nem mondhatják, hogy presbiterképzésben részesültek. A teológiákon lelkészeket képeznek. Nem mondom, hogy a két terület a lelkipásztori és a presbiteri nem érinti, sőt fedi egymást bizonyos arányban, de nem ugyanaz. A szolgálatban van a különbség. A lelkész az igei szolgálatra nyer felkészítést, és ezzel a szolgálattal végzi a Jézushoz vezető szolgálatát, a presbiter pedig a gyülekezet irányításának szolgálatát végzi, és ezzel végzi, teljesíti a Jézushoz vezető szolgálatát. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a két szolgálat nem lép át a másik területre, sőt feltétlenül szükséges a kettő érintkezése, hogy egymást támogatni tudják. A lelkész igei szolgálata szükségszerűen az irányítással, a presbiter vezetői szolgálata pedig az Igével kell kölcsönhatásban legyen.

Sajnos e két terület különválása csak akkor mutatja meg hátrányait, amikor már kárt okoz. Mert bizony előfordul, hogy a lelkészi szolgálat a presbiteri szolgálat kárára válik, és a presbiteri szolgálat és magatartás is jelenthet visszahúzó erőt az Ige szolgálata számára. Ezt azonban csak akkor, amikor az egyik szolgálat felületes és komolytalan.

Meg kell tehát tanulni egybekapcsolni, összehangolni a két féle szolgálatot. És mint mondtam senki sem született presbiternek. Ha azt mondjuk, hogy mi valamihez nem értünk a gyülekezetek vezetésében, az minden bizonnyal igaz. A megoldás azonban nem az, hogy „akkor hagyjuk”, hanem az, hogy megtanulom, hogy értsek hozzá.

3. A harmadik dolog, amit el szeretnék mondani az az, hogy ahogy ez a világ változik körülöttünk, úgy változnak a benne élő emberek is, következésképpen változnak a gyülekezetünkhöz tartozó reformárusok és ebből bizony az következik, hogy változik az egyház is. Nap, mint nap új igények, új kérdések és új elvárások támadnak. Új helyzetek, új megoldási lehetőségek.

Mondok egy példát: 100 évvel ezelőtt egyik fiatal párnak sem jutott eszébe, hogy az esküvőjük ne a templomban legyen. Ma már egyre sűrűbb az a kérés, hogy a lakodalom helyére, vagy a település parkjába menjen el a lelkész, és ott történjem meg az esküvő. És a kérelmezők tudják, hogy hivatkozhatnak arra, hogy Istent nem lehet a templomba bezárni, és erre mi tanítottuk meg őket. Isten nem csak a templomban található meg. Isten nem csak a templomban ad áldást, hanem akár a parkban a nagy gesztenyefa alatt. Akkor mi akadálya van annak, hogy az esküvő ott történjen meg? Másfelől viszont szeretnénk az ilyen egyházi alkalmakat a templomban tartani, mert nem akarjuk, hogy az emberek fölöslegesnek gondolják a templomot. És hogyha a templom nem kell ilyen alkalmakkor, akkor úgy érezzük, az egyház veszít tekintélyéből. És ismét itt egy új kérdés és egy új kihívás, amit el kell dönteni: Célunk megőrizni az Egyház intézményeit, szabályait, szokásait, vagy pedig az a célunk, hogy minden áron, alkalmas és alkalmatlan időben, ehhez hozzátenném: alkalmas, vagy alkalmatlan helyen az embereket elvezetni megváltó Jézusukhoz? Vagy miért ne: Legyen mindkettő a mi célunk. Ezzel a kérdéssel pedig a presbiterek kell megbirkózzanak. Csakhogy el kell dönteni: Az egyház tekintélyéért szálunk síkra, vagy Krisztus dicsőségét munkáljuk? Ez egy nagyon kemény kérdés, mert majdnem azt sejteti, hogy az egyház érdeke és Krisztus dicsősége nem mindig egy. Viszont, ha nagyon, de nagyon alázatosak akarunk lenni, hogyha Isten előtt, kézzel a szíven kell vallanunk, akkor azt hiszem, hogy bevallhatjuk: Mind gyarló, tévedő, esendő és bűnös emberek vagyunk, és Krisztus munkájában nem mindig tudjuk megállni a helyünket. Ezért szükség van a presbiterek képzésére.

A következő pontban legyen szó a második kérdésről:

Az egyház mai helyzetében mit jelent a presbiteri szolgálat.

Legyen ez egy elméleti kérdés. Elméletileg adjunk rá választ.

A megszokott helyzet – ami egyáltalán nem dicsekvésre méltó – az, hogy az egyházban nehéz presbitereket szerezni. Nem mindenki vállalja. Van egy néhány bátor ember, hölgy és férfi, akik mégis hajlandók vállalni a presbiterséget. Ma is van egy néhány bátor presbiter, aki úgy gondolta, hogy érdemes ma ide eljönni.

Amikor azt mondom, hogy a mai presbiterek bátor emberek, akkor nem csak az a célom, hogy hízelegjek, hanem valóban így gondolom. El is mondom, hogy miért gondolom így. Mert, amikor presbitereket választunk, jelölünk, és aztán megválasztjuk őket, akkor pl. az új jelölteknek majdnem, hogy fogalmuk sincs, hogy mi az, amit vállalnak. És hadd mondjam el azt is, hogy akad olyan presbiter is, aki akkor sem tudja, hogy mit vállalt, amikor lejárt presbiteri tisztsége.

Mert a presbiter, az egyházban alappillér kell legyen. A presbiternek ismeretei kell legyenek. A presbiternek hite kell legyen, és nem utolsó sorban elhatározása. El kell határozza azt, hogy ő a gyülekezetben példát fog mutatni, és e példamutatás alól nincs kivétel az élet egyik helyzetében sem. Nem akarok senkit elijeszteni a presbiteri tisztségtől, de elmondom, hogy ha komolyan vesszük, ha lelkiismeretességgel párosul, akkor nem könnyű szolgálat. Ez a szolgálat csak akkor lesz könnyű, amikor a presbiter szívvel lélekkel végzi, azzal a meggyőződéssel, hogy ő Isten választott eszköze. Eszköz Isten kezében.

De elméletileg beszélve, hogyha a presbiter nem ismeri az egyházunk hitvallásait, akkor hogyan jár elől példamutatással? Vagy tegyük fel, hogy a presbiter nem látogatja az istentiszteleti alkalmakat, vagy mondjuk, a bibliaórákat akkor hogyan tud ebben példát mutatni? Ill. milyen példát tud mutatni?

Hogyha a presbiter úgy gondolja, hogy kézben a Bibliával meglátogatni valakit, vagy vigasztalni Isten Igéjével az kizárólagosan a lelkész dolga, akkor hogyan veszi ki részét a gyülekezet építésében, összetartásában?

Legyenek ezek elméleti kérdések, a válasz azonban nagyon valódi: A presbiter így nem tudja végezni szolgálatát.

Mit lehet tenni? Vagy, mint az elején fogalmaztam meg a kérdést: néhány gyakorlati tanács, azzal kapcsolatban, hogy az elméleti ismereteket miként lehet gyakorlatba ültetni úgy, hogy annak jó gyümölcse legyen?

Fontolóra kellene venni azt, hogy a presbiterválasztás előtt legyen egy rövid képzés. Működhetne az úgy, hogy a jelölés és a választás között legyen, mondjuk kéthónapnyi idő, mely alatt a presbiter megismerkedik azzal, amit majd tenni kell.

Alkalom nyílna arra, hogy a presbiter megismerje az egyházi szervezet szerkezeti felépítését, hogy tudja mi az az egyházmegye, mi a zsinat vagy az egyházközségi közgyűlés.

Alkalmat kell itt arra is keresni, hogy a presbiterek megismerjék egyházunk tanítását különféle kérdésekben. Pl., hogy miért úgy végezzük a temetést, ahogy; miért olyan a templomunk amilyen vagy miért nem maradhattunk mi is a katolikus egyház kötelékében? – előfordult kérdések.

Alkalom nyílna arra, hogy a presbiter megtanulja, hogy szolgálatától sok minden függ az egyházközség életében. Hogy nem elég azt mondani, hogy ez nem jó, hanem hozzá kell tenni, hogy: Én mit tehetek?

És még arra is kell fordítani egy kis időt, hogy a presbiter elővegye Bibliáját, olvassa, értelmezze a saját életére és megértse azt. Kérdéseit pedig merje feltenni.

Még egy dolgot szeretnék elmondani, mely már nem lehet gyakorlatiasabb.

Az egyházban, az egyházközségben a presbiterek, és közéjük tartoznak a lelkészek is, nyitott szemmel és füllel kell járjanak a világban.

Ma már a média oly fejlett, hogy szinte hamarabb hallunk egy történésről, mint ahogy az valóban megtörténik. És azt kell mondanom, hogy mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy minket minden rossz hatás később ér el, mint mondjuk a nyugati országokat. Tanulhatunk, kivédhetünk bizonyos negatív dolgokat, hiszen látjuk, hogy az nyugaton ártott.

Olvashatjuk mindenfelé, hogy a nyugati országokban az emberek elhidegülnek, eltávolodnak az egyháztól. És elmondják az ottani lelkészek, hogy ennek oka az, hogy az egyháziak nem hitelesek az emberek szemében. Azt mondják, hogy az egyháziak nem természetes részei ennek a világnak, hanem meggyőződés nélküli, intézményeikhez ragaszkodó emberek, akik már túl hivatalosak és túl szentség-szagúak, ahhoz, hogy a mindennapi rohanó embert meg tudják szólítani.

Ismerjük a templomok kiüresedésének folyamatát. Nyugaton nagymértékben igaz ez. És tudtuk, hogy hozzánk is eljön. És mit tettünk ellene? Komolyan vettük, vagy csak vonogattuk vállunkat?

Volt idő, amikor ezeken a tájakon ez a folyamat megállni látszott, sőt úgy tűnt, hogy megfordul. Milyen sokan voltak a templomokban, amikor nyugatról különféle csomagok érkeztek és azokat osztották a templomok kijáratánál. De nem sokáig tartott. Miért? Azért, mert csak a tünetet kezelték. Olyan, mint amikor egy rákos embernek beadnak egy aszpirint, hogy ne fájjon neki annyira. A tünet el is múlhat, de csak egy időre. És az, hogy az emberek nem járnak templomba az csak egy tünet, az a fájdalom, vagy az a láz. A baj mélyebb, a baj a rák, vagy a tüdőgyulladás.

Nálunk az váltja ki ezt a tünetet, hogy az emberek nem veszik eléggé komolyan azt az Igét, amelyet Isten nagyon komolyan mond. Vagy nem hirdetjük úgy azt az Igét, hogy az eljusson a gyülekezetünk beteg sejtjeihez.

Ezen kell változtatni. Nem csak a presbitereknek mondom, hanem magamnak is és mindenkinek. Engedni kell, hogy az Isten Igéje előbb minket alakítson át. Minden reggel azért kell imádkozni, hogy: Uram vezess a te Igéddel és Lelkeddel. És ebben a presbiterek elől kell járjanak. Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” . Mt. 5,16.

Hát ezzel az Igével be is fejezném. Úgy gondolom, hogy ez az ige kellene a Presbiterképzéseink mottója legyen. Mert ezt is meg kell tanulni. Meg kell tanulni ragyogni az emberek előtt, mert aki ragyog, azt az emberek követik és az képes vezetni. Ti vagytok a világ és a gyülekezeteitek világossága. Tanuljatok meg ragyogni, azért, hogy akik megválasztottak ne legyenek sötétségben.

 

VAJDASÁGI REFORMÁTUS ÉRTELMISÉGI FÓRUM (VRÉF) TALÁLKOZÓ BÁCSFEKETEHEGYEN

2011. árilis 16-án, szombaton tartotta évi összejövetelét a Vajdasági Református Értelmiségi Fórum (VRÉF), Bácsfeketehegyen a Központi Otthonban. A majdnem egész napos rendezvényt szép számban látogatták testvéreink Vajdaság egész területéről. A találkozó közös áhítattal kezdődött, amelyet Harangozó László lelkipásztor tartott a 121. Zsoltár valamennyi verse alapján. Ezt követően Dr. Csete Szemesi István püspök úr mondott igei köszöntőt a Fil. 4, 4-6 versek alapján, majd a VRÉF elnöke, Dr. Kerekes József nyugalmazott orvos köszöntötte a megjelenteket, rövid beszámolót tartott az elmúlt évi VRÉF találkozó munkájáról, majd ismertette az idei fórum programját. Ezután Kelemen István nyugalmazott tanár a VRÉF alelnöke üdvözölte a résztvevőket és javaslatára, a jelenlevők megválasztották a VRÉF új titkárát, Fehér M. Csilla bácsfeketehegyi okl. közgazdász személyében.

A találkozón három előadás hangzott el a következő sorrendben: Orosz Attila lelkipásztor - bácskai esperes „NEMZEDÉKVÁLTÁS ÉS LELKI MEGÚJULÁS AZ EGYHÁZBAN“ címmel tartott előadást, majd Kórizs József okl. gyógyszerész - helytörténész SZILÁDY JÁNOS BÁCSFEKETEHEGYI PRÉDIKÁTOR munkásságáról tartott előadást, míg legvégül Dr. Kerekes József nyugalmazott orvos „JÉZUS AZ ORVOS“ címmel tartott előadást. Az előadások közötti szünetekben, majd pedig az előadások után nyílt lehetőség ismerkedésre, beszélgetésre, amikor is hozzászólások, hasznos tanácsok, ötletek hangzottak el a fórum jövőbeli munkájára vonatkozólag. A mindannyiónk számára hasznos tanácskozás közös ebéddel ért véget.

Orosz Attila

lelkipásztor - esperes

 

 

 

SZILÁDY JÁNOS BÁCSFEKETEHEGYI PRÉDIKÁTOR

Szilády János lelkész, aki 1874-ben lett Feketehegy választott lelkésze, Bajáról került ide hozzánk. Az 1848- as szabadságharc és az 1867-es kiegyezés korában élt. Papi családból származott. A reformáció prédikátorainak nyomdokaiba lép. Kereste a választ, hogyan lehet megőrizni a vallásos hitet, és az erkölcsöt a kapitalista világrendben Arany János tanítványaként komoly szépirodalmi ígéretekkel indult. Bátyja Áron halasi lelkész, 23 nyelvet beszélő turkológus, országgyűlési képviselő. Puritán életszemlélete volt, önbírálattal párosítva. 17 évesen iratkozik a teológiára. Tanáraitól azt tanulja, hogy a lelkész a népre támaszkodva végezze munkáját, menjen hívei közé, az ifjúság körébe, a polgári életbe, támogassa híveit az ipar, a földművelés területén, terjessze a népkönyvtárakat. Ismeri Széchenyi eszméit és tetteit, ezekért lelkesedik. Külföldi tanulmányait saját megtakarított pénzén, és részben családi segédlettel kezdte. Két szemesztert is hallgat a Sorbonne-on. Hazajövet pesti káplán lesz, és így 3 évig a váci fegyintézet papja lesz. Írja: Sorsom véletlen úgy akarta, hogy hivatalból közvetlen szemlélője legyek börtöneinknek, ismerője rabjainknak szomorú sorsának. Szilády tapasztalásait, meglátásait az illetékesek nagyra értékelik. Írásait ebben a témában nyomtatásban megjelentetik. A tanulmány 5 fejezetben tárgyalja a fegyházügyek kérdéseit. 1. Ami rabjaink 2. Hol áll a világ börtönüggyel.

3. A külföldi fegyrendszerek 4. A mi fegyrendszerünk 5. A magányban Ezekben kifejti, hogy a fegyintézetet, a fegyrendszert a fegyencekhez kell mérni. A rossz börtön, célszerűtlen fegyintézet mindenütt kész veszedelem, és kár. Tény, hogy világszerte nagyon sok oly bűnös van, ki nem annyira a maga hibája, mint a társadalmi viszonyok hiányai miatt esett el. Minél rendezettebb egy ország társadalmilag, számát nézve annál kevesebb fegyence van.

Iskoláink, népnevelésünk szomorú állapotban van. A törvény erőtlensége, késedelme a legderekabb könnyelmű parasztlegényből, ha kiszorul a társadalomból, és futóbetyárrá lesz, romlatlan lélekkel. A szellemi képzés a templomi, és iskolai oktatás lenne. Az írás, olvasás és számolás kötelező elsajátítása ajánlatos. 1872. szeptembertől bajai lelkész lesz. 1874 májustól Bácsfeketehegy lelkésze lesz, haláláig 1889-ben. A dunamelléki református egyházkerület tanácsbírája, a debreceni zsinatnak póttagja volt. Sírja a feketehegyi temetőben van. Saját kiadásban megjelent Egyházi beszédek c. könyve s emellett dolgozott a feketehegyi református egyház 100 éves történetén.

Kórizs József okl. gyógyszerész - helytörténész

 

 

 

 

 

XI. SZERETET-HÉT KECSKEMÉTEN

A Kecskeméti Református Egyházközség jóvoltából 2011. augusztus 1 – 7. között került megrendezésre Kecskeméten az Emmaus-házban a XI. Szeretet-hét. Ezeknek a heteknek a célja, hogy nyaranta egy hetet töltsenek együtt a kárpátmedencei magyar református gyermekek egy-egy csoportja, s így ismerjék meg közös történelmi örökségünket és egymással megosztva gazdagodjanak Isten kegyelméből drága lelki kincsekkel is.

Az idén Tivadarfalváról (Kárpátalja), Kisgéresről (Felvidék), Biharvajdáról (Partium) és Pacsérról (Vajdaság) vártak vendégeket a kecskemétiek.

Szerdán este a hét támogatói előtt minden csoport rövid bemutatkozó műsorral ismertette szülőföldjét, gyülekezetét.

A táborban négy csapatra lettek osztva a gyermekek korosztály szerint.

Minden csoport délelőttönként különböző témát dolgozott fel egy-egy bibliai történet alapján: Istenszeretet, testvér-szeretet, haza-szeretet és természet-szeretet.

Délutánonként különböző kézműves foglalkozások voltak,de közben volt sok játék, verseny és vetélkedő.

Egy nap Kecskemét városát is meglátogatták, ahol sok szép nevezetes helyet is megtekinthettek.

Esténként minden szobában a nevelők egy áhitatot tartottak s a gyermekekkel együtt közös imádsággal fejezték a napot.

Vasárnapi istentisztelettel zárult az egy hetes tábor, majd a gyermekek örömteli szívvel érkeztek haza.

Áldott találkozás volt, mely a gyermekekben megerősítette az egymásért érzett szeretet és felelősség fontosságát és szükségességét.

Köszönjük e drága lehetőséget!

Csányi Erzsébet, lelkipásztor

 

 

PARTNERHILFE LÁTOGOTÁS

 

 

 

 

ÜLÉSEZETT A GENERÁLIS KONVENT

Temesváron tartotta a Generális Konvent Elnökségi ülését és ezévi Közgyűlését június 20-22-én. Az ülésszak keretében elfogadásra került a GK ezévi költségvetése, ismerteve lett az új magyarországi egyházi törvény tervezete, beszámolók hangzottak el a részegyházak életéből, tárgyalva volt kérdésünk az Ev. Parnerhilfe ügyében, valamint tervbe lett iktatva egy Gachal János megemlékezés is. Beszámolók hangzottak el a nagyvilágban diszpórában élő reformátusokról. A tanácskozáson meghívottként jelen volt Csáti Szabó Lajos megválasztott horvátországi püspök úr is, akit küldöttségünk régi barátként üdvözölt egyesek hangosan is kinyílvánított meglepő örömére.

Répás Zsuzsanna a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár asszony – aki mint hallottuk presbitere is egyházközségének - beszámolt a kormány idevágó munkájáról.

A tanácskozás alatt ünnepélyes keretek között aláírásra került a Szlovákiai Református Kersztyén Egyház csatlakozása a Kárpát-medencei Generális Konventhez.

A tanácskozáson az alkotó tagok, vagy helyetteseiknek kb. 75 %–a vett részt.

A tanácskozás Istentisztelettel zárult. A záróistentiszteleten Steinbach József a Dunántúli Egyházkerület püspöke szolgált abban a belvárosi templomban melynek falán ma is megvan a többnyelvű emléktábla emlékeztetve az 1989-es eseményekre.

Emlékkép a tanácskozásról

Dr Kákonyi József em. gondnok, Marton Károly esperes, Csányi Erzsébet OE jegyzője, Dr Huszár Pál Dunántúli főgondnok a Zsinat világi elnöke, Pataki Ferenc a Nyugat – európai diaszpóra képviselője, Hallgató Imre OE főgondnok, Csáti Szabó Lajos püspök, Orosz Attila esperes

Hallgató Imre
főgondnok

 

 

 

 

LELKÉSZTOVÁBBKÉPZÉS BALATONFÜREDEN

A Dunántúli Református Egyházkerület szervezésében a Balatonfüredi Siloám Missziói otthonban április 26 és 29-e között lelkésztovábbképző tanfolyamot tartottak. Közel hetven lelkipásztor vett részt az idei tanfolyam programjain. Idén a Dunántúli Református Egyházkerület vezetősége meghívta a Vajdaságban szolgáló lelkipásztorokat is erre az alkalomra. A mi egyházkerületünkből hárman - Kiss Nándor, Móricz Árpád és Orosz Attila - vettünk részt a tanfolyamon.

Az idei évben a tanfolyam témája a lelkipásztori önkép, örömeink és gondjaink volt. A tanácskozást Steinbach József a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke nyitotta meg, majd Dr. Vladár Gábor teológiai tanár, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora ismertette a programot. Minden napot Bibliatanulmánnyal kezdtünk, amelyet a PRTA tanárai tartottak. Az első napon Dr. Fazakas Sándor debreceni teológiai tanár a „Lelkipásztori önértelmezés és hivatáskép“ címmel tartott előadást. A második nap délelőttjén Dr. Fekete Károly debreceni teológiai tanár a „Lelkipásztorkodás és tisztségértelmezés ma“ című előadását hallgattuk. Délután pedig Dr. Kocsev Miklós pápai teológiai tanár „A szolgálat örömei - megfáradás okai és lehetséges kiutak“ címmel tartott előadást. A harmadik napon műhelymunkával egybekötött gyakorlati jellegű előadást hallhattunk, Dr. Komlósi Piroska budapesti pszichológus - egyetemi tanártól és Ferenczi Sándor lelkipásztortól. Az előadás részét képezte egy pszichológiai önértékelő teszt kitöltése, majd pedig a kiscsoportos megbeszélés. Délután Köntös László a DREK főjegyzőjének előadását hallgattuk meg „Egyháztársadalom és lelkipásztori életpálya“ címmel. Az esti áhítatokon, Dr. Szabó Előd, Dr. Márkus Mihály és Dr. Zalatnay István pápai teológiai tanárok szolgáltak. Az utolsó napon Dr. Székely András budapesti egyetemi tanár „Vallás és lelki egészség Magyarországon“ címmel tartott előadást. A továbbképző tanfolyam úrvacsorás istentisztelettel ért véget, Steinbach József püspök úr és Bellai Zoltán lelkipásztor - püspöki tanácsos szolgálatával.

Mindannyiunk számára hasznos volt ez a tanfolyam. Amellett, hogy ismeretekben gazdagodtunk, régi és új ismerősökkel, szolgatársakkal találkoztunk, ismerkedtünk, megosztottuk egymással a lelkipásztori szolgálatban tapasztalt örömeinket és nehézségeinket. Ezúttal is szeretnék mindannyiunk nevében köszönetet mondani Steinbach József püspök úrnak és a Dunántúli Református Egyházkerület vezetőségének, hogy lehetővé tették számunkra a lelkésztovábbképző tanfolyamon való részvételt.

Urunk gazdag áldása legyen mindannyiunk életén és szolgálatán!

 

Orosz Attila

esperes

 

 

 

ÜLÉSEZETT A GENERÁLIS KONVENT ELNÖKSÉGE

Mályiban 2011. február 26-án ülésezett a Generális Konvent Elnöksége. Egyházunkat Ft. dr. Csete Szemesi István püspök úr elfoglaltsága miatt Hallgató Imre főgondnok úr képviselte aki felszólalását az alábbiakban leközölt Tájékoztató - Beszámoló című írással egészítette ki. Kérésére a Tájékoztató - Beszámoló az ott felvett jegyzőkönyv szerves része. Az elhagzott írás teljes szövege a következő:


SZERBIAI REFORTMÁTUS KERESZTYÉN EGYHÁZ
ELNÖKSÉG
Bácsfeketehegy
2011. február

Zsinatunkat 2010. október 30-án Bácsfeketehegyen megtartottuk. Az ülésen valamennyi elfogadott napirendi pontunkat megtárgyaltuk és hangsúlyozni szeretném, hogy azok többsége 80 % feletti támogatottsággal lettek elfogadva. A Zsinat kiírta a választásokat, mely folyamat november 30-án zárult. A szabadkai és bácskossuthfalvi egyházközség nem élt választói jogával. A végeredményről tájékoztatást küldtünk a GKE-nek , valamint közzétettük honlapunkon. A választási folyamatra és az eredményre észrevétel, beadvány vagy fellebbezés nem volt. A Zsinati Tanács valamennyi tagja abszolút többséggel lett megválasztva. A megválasztott Zsinati Tanács ez év január 7-én tartotta meg alakuló ülését.

A Reformátusok Lapjában és a református.hu honlapon megjelent velünk kapcsolatos írásokat megkaptuk, elolvastuk. Püspök úr október 25-én kelt levelében a GKE-nek címezve válaszolt az addig megjelent cikkekre.

Félixfürdői tanácskozásunkon a Zsinat mielőbbi megtartása volt a legsürgetőbb kérdés, melynek alapjául a Móricz Árpád által szerkesztett és a GKE-nek eljutatott írás szolgált. Az írás valóságtartalma teljes egészében mellőzve volt. Mikor szabályosan kitűztük a Zsinatunkat a GKE minden konkrét ok nélkül a nyilvánosság bevonásával annak elhalasztásást kérte! Vajon ilyen döntésben a GK tagegyházának nincs szuverén joga? Ma sem értjük, hogy miért volt erre szükség? Nem lett volna célszerűbb az iromány megfogalmazóit utasítani az esetleges gondok orvoslására s saját házuk táján? 

Két alkalommal is sérelmeztük azt a tényt, hogy tudtunk nélkül a GK Elnökségéből valaki vagy valakik tárgyaltak Móricz Árpád lelkészünkel. Ezek után kértük küldöttségünk meghallgatását Szabó püspök úrtól. Célunk volt az iromány valóságtartalmának az ismertetése. Nagy sajnálatunkra és fájdalmunkra a Püspök úr a meghallgatást elutasította. Helyette Móricz Árpád irománya - melynek tudtunkal négy változata létezik - kapott hitelt és támogatást anélkül, hogy annak tartalmával és hitelességével valaki is foglalkozott volna.

Zsinatunkról a Reformátusok Lapja november 14-i számában Kiss Sándor újságíró beszámolót tett közzé annak ellenére, hogy az ülésen jelen sem volt. Írása csak részben pontos, sok pontatlanságot tartalmaz, valamint egyes tényeket félreérthetően közöl. Nem tudjuk miért volt erre szükség? A Zsinaton egyedül a jegyzőnőnek volt engedélyezve a hivatalos felvétel készítése. A cikkíró beszámolójához nem ezt a felvételt használta. Vajon kinek a jelentése alapján és kinek a megbízásából írta a beszámolót? 

A református.hu honlapon október 29-én délután - a Zsinat előtti délutánon - egy írás foglalkozott velünk két intrjúval kibővítve. Az interjúkban Bölcskei püspök úr egy néhány ével ezelőtti Kárpátalján kialakult hasonló helyzet alapján magyarázta a közös fellépés szükségességét. Erről az esetről mi eddig nem hallottunk és a médiumokban sem olvastunk. Ma sem tudjuk miről van szó. Tőkéczki főgondnok úr megfogalmazása szerint a jelenlegi vezetés ...a helyzet reális felmérésére is képtelen...Nem tudjuk minek alapján kaptunk ilyen minősítést?! Tudomásunk szerint eddig az egyházvezetőink közül még senki sem kapott ilyen vagy ehez hasonló orvosi véleményt. A megjelent cikket Botos Elemér " fedezte fel " és küldte villámpostán néhány lelkész címére még aznap a késő esti órákban. Elgondolkodtató a cikk időzítése, tartalma valamaint a továbbítás módja is. A két interjú két héttel később megjelent a Reformátusok Lapjában KS aláírásal, amikor köztudottan a választások folyamatában voltunk. Mindez véletlenszerűen történt? 

Egy ével ezelőtt a Bácsfeketehegyen tartott ülésünkön ígéretet kaptunk, hogy a Kálvin kiadónál elintéződik, hogy bizonyos mennyíségű kiadványunkat elkaphatjuk utólagos lefizetésre. Sajnos ez nem valósulhatott meg, mert a kiadó kérésünkel elutasított bennünket. Magyarázata szerint csak előre fizetéssel ad el könyvet, mert az egyik magyarországi egyházközség nagyobb mennyíségű könyvet hitelbe elvitt, majd elmulasztotta kifizetését.

Országos egyházunk januárban levélben lett felszólítva a Partnerhilfe segélyszervezettől, hogy az eddigiektől eltérően rövid időn belül igazoljuk a folyosított segély elosztását, mert ha ezt nem tesszük meg kemény és fájdalmas szankciókat fognak alkalmazni velünk szenbem. Felszólításukat néhány lelkész és testvéregyház értesítése alapján írták. Rendkívüli lelkészértekezletünkön az értesítést megíró néhány lelkész felfedte magát. Vajon az értesítő levelet írő társegyház a GK tagegyházához tartozik e? Pillanatnyilag a több mint húsz éves folyamatos múltra visszatekintő, számunkra rendkívül jelentős segély fennmaradása van veszélyben. A segély természetesen mint mindig a 2010-es évben is a segélyező feltételei alapján lett elolsztva. Ezt valamennyi kedvezményezett ( Móricz Árpád kivételével ) aláírásával elismerte. Móricz természetesen a részét felvette, amit az aláírt pénztárkönyv is igazol. A Partnerhilfenek felajánlottuk annak lehetőségét, hogy a helyszínen is tájékozódjon az elosztás pontosságáról.

Elgondolkodtató, hogy mi vezetett egy ilyen helyzet kialakulásához. A válasz adott. Elég volt egy iromány, melynek tartalma nem volt lényeges hanem csak az, hogy valaki, vagy valakik a GK közbenjárását kérje...Az utána történtek nekünk nagyon fájnak.

Véleményünk szerint a megjelent cikkek, írások tartalmán keresztül, valamint Móricz Árpád lekésszel minket megkerülő való tárgyalásal Egyházunk szuverenitása lett megsértve, melyet a közös alkotmányunk szavatol a tagegyházaknak. 

A rólunk megjelent és a nyilvánosság bevonásával ellenünk indított nagy fokú lejárató kampányt megértük, amiben nem kívántunk és nem is kívánunk részt vállalni. Mi ilyen módszerekkel nem élünk és nem is kívánunk élni.

Reméljük, hogy tájékoztatónk választ adott a Kolozsváron novemberben tartott GKE ülésén a számlánkra elhangzottakra is.

A lelkiismeretünk tiszta. A mi álláspontunk is az, hogy minden nézeteltérést, gondot, feszültséget testvéri közösségben a zölt asztal mellett keresztyéni módon meg lehet oldani. Mi akkor is és most is készek vagyunk kezet nyújtani.


Testvéri tisztelettel,

Dr. Csete Szemesi István püspök

Hallgató Imre főgondnok

GYERMEK - ISTENTISZTELET PACSÉRON

A pacséri templomban ez év december 24-én a délutáni karácsonyi Istentisztelet a gyerekek jegyében zajlott akik ezt szebbnél szebb szavalatokkal, énekekkel viszonozták. Több mint 100 gyermek lépett fel, az óvódástól a hittanos korosztályig.

Szereplésük feltűnő határozottsága, begyakoroltsága és magabiztossága tette az ünnepséget emlékezetessé. Az Istentisztelet a szeretet csomagok kiosztásával ért végett.

A gyermekek felkészítése Csányi Erzsébet lelkipásztor és Czérna Orsi óvónő önfeláldozó munkáját dícséri.

 

Karácsony Nagybecskereken

Áldott legyen az Úr neve! Nem is lehet az idei karácsonyról szóló tudósítást más mondattal kezdeni. Németországi testvérek adományából vásárolva a diakónusaink

szeretetcsomagokat készítettek 25 idős egyháztagunknak. Karácsony előtt kis, apostoli küldöttségekbe csoportosulva meglátogattuk koros testvéreinket, kik egyházközségünk oszlopos tagjai voltak ifjabb korukban. A látogatások gazdagítottak minket és meggyőztek arról, hogy ezen hajlott életkorú testvérek igenis nélkülözhetetlenek számunkra és gyülekezetünk számára. Nélkülözhetetlenek, mert most is, idősen és betegen bizonyságot tesznek Isten életükre kiárasztott áldásairól. Ezáltal erősödünk mi, és mindazok, akiknek beszámolunk, hírt adunk idős testvéreink töretlen hitéről. Megajándékoztattunk karácsonyra az Úrtól. Hála és dicsőség Neki.

Azért a karácsony esti istentiszteletért és gyermekműsorért is Istennek adunk hálát, amiben kegyelméből részesek lehettünk december 24-én. Az istentisztelet után a gyermekek szavalása és éneklése következett, de hegedűjátékot is élvezhettünk. Ezután következett a csomagosztás, amelyre az egyháztagok adakoztak adományaikkal. De nem ez volt az egyetlen csomagosztás a gyermekek részére a gyülekezetben. És nem is csak az egyházközségünk gyermekei kaptak Isten kegyelméből ajándékot. December 18-án Módosra is eljutottunk az „Ágoston Sándor Alapítvány” munkatársaival. A magyarországi fiatalok istentisztelet után közös műsort rögtönöztek a módosi gyermekekkel, majd átadták a karácsonyi ajándékokat. Még a felnőttek is kaptak egy-egy Bibliaolvasó Kalauzt. Ezután én is átadtam a módosi szórványunk gyermekeinek a Gyermekmisszió küldötte cipősdoboz-csomagokat. De a gyermekmisszió munkatársai a hozzájuk csatlakozott bábszínházzal Nagybecskereken is jártak, méghozzá december 19-én. A nagybecskereki „Petőfi M.M.E.” termében bemutatkozott a Gyermekmisszió, és a bábosok előadták a karácsonyi örömhírt időszerűsítve azt egy családi történet keretében. Ezután a gyermekek itt is cipősdoboz ajándékot kaptak.

Elmúlt tehát a karácsony, de az ajándékozottság tudata, hogy kegyelemmel ajándékoztattunk meg Krisztus által, nem szabad, hogy kikopjon szívünkből. Sokan most sem kaptak ajándékot, sok testvérünknek nem volt nyugodt éjszakája karácsonykor, egyeseknek még fekhelye sem. Nagybecskereken sokan betegedtek meg, szenvedtek balesetet karácsony ünnepkörére. Ez eszünkbe juttatta, hogy milyen fontosak vagyunk egymásnak. Sokan vagyunk? Kevesen? Nem, hanem annyian vagyunk ahányan látogatjuk egymást. Legalább karácsonykor.

Kiss Nándor

Ref. lelkész

 

Magyarittabén

járt a topolyai bábszínházjátszó csoport. A karácsonyi történetet mai nyelven gyermekeknek szóló módon pár előadóval mutatták be. Jelen voltak a karonülő gyermekektől egészen a nyolcadik osztályosokig mintegy száz személy.

A gyermekeknek a „cipősdobozos” ajándék  nagyon tetszett, apraja- nagyja a gyermekeknek nagy izgalommal vitte haza, hogy kinyissák, és sokféle rejtett meglepetésben legyen részük.

Köszönjük a gyermekek nevében is a  kedves külföldi testvérek ajándákait.

Néhány képet is közlünk e műsorról.

 

KARÁCSONYESTE MARADÉKON

Amikor jó két hónappal a karácsonyi ünnepek előtt megkértek a maradéki gyülekezet elöljárói a szentesti istentisztelet megtartására, még nem gondoltam, hogy milyen élményben lesz részem. Évekkel ezelőtt is, és az utóbbi hónapokban is többször megfordultam az egyetlen szerémségi gyülekezetünkben, volt tehát alkalmam megtapasztalni vendégszeretetüket, ragaszkodásukat, jóindulatukat. Karácsony előestéjén viszont olyan élményben volt részem, amit igazán leírni nem is lehet, csak átélni. Olyan igazi karácsonyi hangulat volt Maradékon, amilyet én utoljára gyermekkoromban éltem át Bácsfeketehegyen ( Feketicsen). Hasonló karácsonyi élményeim voltak még erdélyi teológiai tanulmányaim során, az ottani karácsonyi ünnepi szolgálatok (legációk) alkalmával. Mi is történt karácsony előestéjén Maradékon? Először is olyasmi, amire ma vidékünkön nem igen van példa - megtelt a templom ünneplőbe öltözött hívekkel, szabad ülőhelyet is alig lehetett találni. Nem hiányzott az ízlésesen feldíszített mennyezetig érő fenyőfa sem a maga hamisíthatatlan illatával. Az elhangzott rövid alklami igehirdetést követően a maradéki gyermekek szolgálata következett. Gyönyörűen, hibátlanul verseltek és énekeltek. Ez különösen figyelmre méltó esemény volt ott, ahol évek óta szórványsorsban él a magyar reformátusság, ahol nincs anyanyelvű iskolai oktatás. Példaértékűen igyekszik ez a közösség megőrizni ősei hitét, kultúráját és anyanyelvét. Valahogy mindannyian úgy éreztük azon az estén, hogy közvetlenül is átéltük a karácsonyi örömhírt és újból megtapasztaltuk Isten irántunk szüntelenül megmutatkozó szeretetét.

 

KARÁCSONYI-ÚJÉVI FOGADÁS A KISHEGYESI KÖZSÉGBEN

2010 december 22-én tartották meg Kishegyes Község elöljárói a már hagyományos karácsonyi-újévi fogadást, ezúttal Bácsfeketehegyen a kultúrotthon nagy termében. A fogadáson, amelyet Csóré Róbert Kishegyes polgármestere, Pál Károly képviselőtestületi elnök és Dabović Danilo községi közigazgatási titkár szervezett, jelent voltak a történelmi egyházak képviselői, a községi képviselők és tisztségviselők, a közintézmények vezetői, közéleti személyiségek. A fogadáson először vettek részt a közigazgatásból nyugdíjba vonuló dolgozók is. Egyházunkat, Dr. Csete Szemesi Istvánpüspök, helybeli lelkipásztor, Orosz Attila bácskai esperes és Harangozó László lelkipásztor képviselték. A római katolikus egyház részéről, Brasnyó Ferenc kishegyesi plébános volt jelen, a szerb ortodox egyházat pedig Jovan Kezanszeghegyi parókus képviselte.

Orosz Attila

lelkipásztor-esperes

 

KARÁCSONYI ISTENTISZTELET A SZENTTAMÁSI SZÓRVÁNYGYÜLEKEZETBEN

Majdnem szűknek bizonyult a szenttamási szórványgyülekezet imaházának gyülekezeti terme 2010. december 25-én délután a karácsonyi ünnepi istentisztelet alkalmával. A zord időjárás ellenére közel negyvenen vettek részt az ünnepi istentiszteleten. Még a szórványgyülekezeteink életében is ritka pillanat, az amikor ilyen szép számban jönnek el a hívek és gyermekeik, unokáik az istentiszteleti alkalomra. A karácsonyi igehirdetés elhangzása, a közös úrvacsoravétel után, a gyermekek szavalataikkal és közös éneklésükkel tették ünnepélyesebbé a karácsonyi istentiszteletet. A gyermekek édességcsomagot és „cipődoboz“ csomagokat kaptak ajándékba. Az ünnepi istentisztelet a „Csendes éj“ kezdetű karácsonyi ének közös eléneklésével ért véget.

 

Újraválasztották Csete Szemesi István püspököt

 

A ZSINATI TANÁCS BÁCSFEKETEHEGYEN-FEKETICSEN 2010. NOVEMBER 30-ÁN MEGTARTOTT ÜLÉSÉNEK JEGYZOKÖNYV KIVONATA

69. Szavazás eredménye

Marton Ilona, mint a szavazat számláló bizottság elnöke, jelentést tett a bizottság munkájáról.

A bizottság: Marton Ilona, Marton Károly, Orosz Attila, Bertók Lajos, Hallgató Imre és Csete Szemesi István – megállapította, hogy valamennyi beküldött boríték szabályosan lezárva és lepecsételve érkezett be az előírt határidőben.

A bizottság a szavazóképes gyülekezetekből beküldött szavazatokat kibontva a következő tényállást állapította meg:

A zsinati tanács tagjai is abszolút többséget kaptak – Bácskában Orosz Attila, Bánságban Marton Károly az esperes

 

Püspök	Dr. Csete Szemesi István	28 szavazat
O.E. gondnok	Hallgató Imre	24 szavazat
	Székely Károly	4 szavazat
Jegyző	Csányi Erzsébet	22 szavazat
	Kiss Nándor	6 szavazat
Bácskai esperes	Orosz Attila	14 szavazat
Bácskai e.m. gondnok	Dr. Kákonyi József	14 szavazat
Bánáti esperes	Marton Károly	10 szavazat
	Gyenge Károly	4 szavazat
Bánáti e.m. gondnok	Székely Károly	8 szavazat
	Id. Simon István	4 szavazat
	Tóth István	2 szavazat
Missziói előadó	Halász Béla	24 szavazat
	Marton Károly	4 szavazat
Ügyész	Molnár András	26 szavazat
O.E. számvevő	Szombathy László	28 szavazat
O.E. közpénztáros	Csete József	28 szavazat
Diakóniai vezető	Harangozó László	28 szavazat

 

A bizottság Ómoravica és Szabadka borítékát felbontva kitöltetlen szavazócédulákat talált, melyhez mellékelve volt a presbitérium indoklása ugyanazon tartalommal.

A szavazócédulákat a bizottság egy lezárt, lepecsételt borítékba helyezte el.

A szavazatok alapján a Bizottság megállapítja, hogy a következő személyek lettek a következő tisztségekre választva:

Püspök: Dr. Csete Szemesi István

O.E. gondnok: Hallgató Imre

Jegyző: Csányi Erzsébet

Bácskai esperes: Orosz Attila

Bácskai e.m. gondnoka: Dr. Kákonyi József

Bánáti esperes: Marton Károly

Bánáti e.m. gondnoka: Székely Károly

Missziói előadó: Halász Béla

Ügyész: Molnár András

O.E. számvevő: Szombathy László

O.E. közpénztáros: Csete József

Diakóniai vezető: Harangozó László

A Zsinati Tanács köszönettel vette a tájékoztatót.